2014. október 23., csütörtök

"Isten engem úgy segéljen!" 2014. október 22.

Tegnap, azaz 2014. október 22.-én az 1956-os Forradalom és Szabadságharc emlékére rendezett közös emlékműsort követően az eddigi gyakorlattól eltérően, rendhagyó ünnepélyes önkormányzati alakuló üléssel egybekötött lakossági fórumra került sor a Gellénházi Művelődési Ház nagytermében, ahol számos napirendi pont megtárgyalása mellett, Dr. Koczka Csaba úr a Zalaegerszegi Járási Hivatal vezetője – meghívott vendégként – tájékoztatta a szép számmal egybegyűlteket a Zalaegerszegi Járási Hivatal a - volt Okmányiroda helyén működő - Kormányablak működésével és ügyfélfogadási rendjével kapcsolatos hasznos tudnivalókról.
 
Dr. Koczka Csaba a Zalaegerszegi Járási Hivatal vezetője
Ezen az első, nyilvános képviselő-testületi alakuló ülésen Bödör László úr (helyi választási bizottság elnöke) által a hivatalos választási eredmények ismertetése után tanúi lehettünk Vugrinecz József polgármester úr, Kulcsárné Csejtei Marianna alpolgármester asszony (akit szintén ezen az estén választott meg egyhangúlag a képviselők közül titkos szavazással a testület), valamint a képviselő hölgyek és urak ünnepélyes, zenés-verses műsorral színesített eskütételének is.

Dr. Koczka Csaba és Bödör László a helyi választási bizottság elnöke
Továbbá Dr. Szemes Róbert körjegyző úr és a polgármester úr szavazással egybekötött közös ismertetőjében pontos számadatok hangzottak el a  polgármester és a képviselők havi illetményeiről, tiszteletdíjairól, valamint a jelenlévők megismerhették a Gellénházi Önkormányzat aktuális anyagi helyzetét is.

Dr. Szemes Róbert körjegyző és Vugrinecz József polgármester
Vugrinecz József polgármester úr - többek mellett - kitért néhány a jövővel – elsősorban az elkövetkező 6 hónappal - kapcsolatos önkormányzati feladatra is (SZMSZ stb.)
 
Gellénháza képviselő-testülete
A képviselőkből alakult 3 tagú ideiglenes választási bizottság
Az eseményt Horváth László úr a Dr. Papp Simon Általános Iskola igazgatójának a helyi iskolával kapcsolatos mindenre kiterjedő, részletes beszámolója zárta, majd legvégül a lakossági fórum – kérdések hiányában – ahogy elkezdődött, szinte abban a percben be is fejeződött.

Horváth László a Dr. Papp Simon Általános Iskola igazgatója
Ünnepi hangulatot fokozó zenés, verses műsor
 
Gellénháza Önkormányzat Testületének eskü tétele 2014:

Vugrinecz József polgármester
Kulcsárné Csejtei Marianna alpolgármester
Teublné Fitos Magdolna Gyöngyi képviselő
Dávid József Andrásné képviselő
Vugrinecz István képviselő
Rákos Róbert képviselő
Kovács Andrea képviselő

Üdv! BenMar


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése