2014. október 31., péntek

A művészet összeköt avagy Ökumenikus író-olvasó találkozó Gellénházán




Dr. Jáni János: „Kettős elhivatottsággal” / könyvajánló - könyvbemutató

Ha folytatni szeretném az „Akikre Büszkék Vagyunk” – egyébként élnek köztünk még jó páran – címet viselő képzeletbeli táblára a fotók felragasztását, akkor semmiképpen sem feledkeznék meg Dr. Jáni Jánosról, hiszen azt gondolom, írói (evangélikus egyháztörténeti) munkásságával bőven rászolgált a kitüntető címre.


Dr. Jáni János 2014. október 30.-án a helyi művelődési otthonban többféle vallást képviselő meghívott vendég: ismerős, rokon, valamint a szép számmal megjelent közönség előtt - színvonalas, vidám dalos betétekkel, néhol szívfacsaró versfelolvasásokkal tarkítva - mutatta be legújabb (ha jól tudom, könyveinek megjelenési sorában a 3.), evangélikus egyházi személyek (7 művészember - író – költő – lelkész, köztük egy hölggyel: Sántha Károly ; Kutas Kálmán; Jakus Imre , Sümegi István; Sárkány András Tibor; Deméné Smidéliusz Katalin; Fabiny Tamás) irodalmi műveit (versek, prózai művek), valamint életrajzait felvonultató, a LUTHER Kiadó gondozásában napvilágot látott antológiáját.

 
Meghívott vendégként, olvasva a könyvet, valamint hallgatva és látva az író lelkes, fáradhatatlan szinte apró részleteket is elénk táró, képes prezentáció keretében tartott, magával ragadó könyvbemutatóját, azt gondolom, Dr. Jáni János hatalmas volumenű munkájára – végső, de nem utolsó sorban magára az íróra - méltán lehet büszke az evangélikus hitközség és Gellénháza egyaránt.

A „Kettős elhivatottsággal” címet viselő rendhagyó antológiáról (amelyből megannyi remek író és alkotás mellett külön szeretném kiemelni, a több nézőpontból is személyes kedvencemmé vált Kutas Kálmán: Próféta című versét) Szemerei János evangélikus püspök így ír:

„A Dél-Dunántúl legkevésbé evangélikus területén, a somogyi és zalai szórványvidéken hosszabb-rövidebb ideig szolgálatban állt evangélikus lelkészek irodalmi munkáiból összeállított gyűjtemény igazi kincsestár. Ez a vidék nem büszkélkedhet híres-neves intézményekkel, patinás evangélikus épületekkel, ugyanakkor mint lelki végvár, az értékes lutheránus hit őrzésében a hátországnak is erőt adhat és példává lehet.

A sokoldalú válogatás különböző korokban élő, más-más stílusban író lelkészek alkotásain keresztül egy különleges világot tár fel. Bepillantást kapunk hitünk titkaiba, egyházi életünkbe, de olyan ajtók is kinyílnak általa, ahová nem láthat be mindenki. Kitárulnak a parókiaajtók, beláthatunk lelkészek magánéletébe, legszemélyesebb családi programjaikba, kapcsolataikba, sőt, a műveiken keresztül még a lelkükbe is.

Persze nem kívánhatok mást, mint azt, hogy még ennél is többet fedezhessen fel az olvasó. Őt, aki ott áll a hívás és a küldés, de a szó és a művészet mögött is. Ott van rejtetten, de valóságosan a kettős elhivatottságban álló és e válogatásban megnyilatkozó lelkészek mögött is. Az élő Krisztus ragyogjon fel számunkra e gyűjtemény szövegein keresztül.”

/Szemerei János

További fotók az eseményről:





























 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése