Dr. Jáni Jánosné: ISKOLA A GÖCSEJI DOMBOK KÖZÖTT (iskolatörténet)

Szerző: Dr. Jáni Jánosné

ISKOLA A GÖCSEJI DOMBOK KÖZÖTT

                                         „Mert boldogságra kevés csak a jelen

                                   a múlton épül és az emlékezeten”

       

                                                                                      (Tompa Mihály)

Olajkút és iskola

 

Zala megyében, a festőien szép dimbes-dombos Göcsej peremén, Zalaegerszegtől 10 km-re, egy sokat megért, takaros falura, Gellénházára talál az utazó. Alig néhány száz méter megtétele után ezüstös fényben csillogó olajtartályok vakítják szemét, és arra kényszerítik, hogy más irányba is fordítsa fejét. Oda, ahol a hajdan éjjel- nappal bólogató olajhimba látható, és mögé, a magasba törő iskolára, amely immár több mint félszázada a település, és már egy emberöltő óta a környék apró falvaiban élő gyermekeinek is második otthona. 

Nl-15-ös számú olajkút

 Az „olajváros”

 

     A Magyar Nemzet 1962. szeptember 2-i számában – a bányásznap kapcsán – ezeket a sorokat olvashatjuk Kristóf Attila tollából:

„A magyar olaj hetven százalékát ez a föld adja: a nagylengyeli olajmező. „Fővárosa” Gellénháza. Hirtelen épült. Az olaj emelte. Mégsem olajszagú. A zalai dombok hajlatába belesimulnak friss színükkel, napfénynek tárulkozó ablakukkal az új házak. A formák, a színek és a fények ritmusára felel a fák, virágok jó szaga, és a strand hűvöszölden csillogó vize: A „város” közepén, ott, ahol összefutnak a fehér és fényes utak – úgy ahogyan másutt, a világ minden városában –, a parkban „szökőkút” áll. De ez a szökőkút olajat szív a földből, monoton, kérlelhetetlen lassúsággal és megállíthatatlan erővel, karjai sohasem fáradnak el. Szemérmesebb, mint a szökőkutak: sugara nem táncol a fényben, de lent a mélyben többet tesz azoknál. A város emberei tudják ezt.” 

     Valóban tudták, és nem akarták elhinni, hogy egyszer mégis megáll. Te kedves Olvasó, aki vele együtt élted le életed, már tudod, hogy a mélyben lelt kincs ereje már fogytán van. A himbák karjai – többnyire – mozdulatlanok, eljárt fölöttük az idő, de mozdulatlan létük is tiszteletet parancsol. Éltették e népet! Te csillogó szemű diák, ki ma a szomszédos iskolába jársz, már más „örökmozgót” keresel, de, hogy megtaláld, és tovább tudj szállni, ki kell bontanod szárnyaidat, itt a szomszéd iskolában, ahonnan több ezren repültek tova orvosnak, mérnöknek, tanárnak, esztergályosnak és számtalan tiszteletre méltó szakma ismerőjének.  Most az ő szárnybontogatásaik évei következnek. Ki innen rajtolt, átérezheti a gellénházi fészek melegét, akit máshonnan érkezve ragadott meg a göcseji „táj”, otthonába repülve lehet ismét diák.

A múlt

     A feltárt leletek alapján bizonyítható, hogy már a késői bronzkorban is éltek itt emberek. Írásos formában először 1490-ben említik, mint a kisnemesi Gellén család ősi fészkét. A sorra jövő századok azonban mély barázdákat húztak az itt élők homlokába. Küzdelmes sorsot követelt, és nehéz életet biztosított a nem sejtett kincset rejtő göcseji agyag.

A fekete arany

     A környék felemelkedését jelentő kincsre a 20. század közepéig kellett várni. Akkor – kitartó geofizikai és geológiai munka eredményeként – az időközben államosított MAORT jogutódjai megkezdték a kutatást Gellénháza környékén is. A Nagylengyeli Olajmező néven ismertté vált területen 1950. augusztus 29-én kezdték meg az első olajkút fúrását. A várt eredményt azonban a második (Nl–2 jelű) kút adta 1951 tavaszán. Feltört a fekete arany, s Lispe, Lovászi, Újfalu, Pusztaszentlászló után új zalai települések (Gellénháza, Nagylengyel) nevét ismerte meg az ország, hogy aztán néhány év elteltével – mindnyájuk fölé emelkedve – az ország legnagyobb olajmezőjének székhelyévé váljon Gellénháza. Az infrastruktúra ugyanis itt alakult ki. Az ország különböző területeiről érkező szakemberek – mérnökök, technikusok, fúró és termelő munkások, esztergályosok, lakatosok stb. hozták magukkal tudásukat, tapasztalataikat, hagyományaikat, családjaikat. Mosolygó, tudásvágytól szomjas gyermekraj lepte el a modern lakásokkal, új iskolával, stranddal, kultúrházzal, óvodával és egészségügyi létesítményekkel rendelkező lakótelepet, és a fejlődésre nyitott kis falut.

„Én iskolám…”

     Közel ötven éve nekem is fogadott szülőföldem ez a táj, az ugyancsak csodás Bakonyt cseréltem fel vele. Itt voltam fiatal, itt alapítottam családot, itt nőttek fel gyermekeim, itt fogtam meg a falu, majd a körzet gyermekeinek kezét, és vezettem őket, megmutatva a helyes utat, az emberi lét értelmét; neveltem őket az irodalom szeretetére, az igazságos történelemszemléletre, egymás megbecsülésére.

  

    Az iskola, amelyben taníthattam, immár fél évszázados, mert 1956. augusztus 20-át mutatott a naptár, amikor kitárta kapuját és hívogatta a falu és a – mára már vele összenőtt – lakótelep gyermekeit, akik „honfoglalóként” néztek körül a világos, még festékszagú, tágas folyosókon, az új bútorokkal berendezett, otthonos tantermeken, amelyekben majd télen is kellemes meleget onthatnak a duruzsoló kályhák.

A kezdet

     Szente Antal – a járási művelődési osztály akkori vezetője – adta át rendeltetésének az egyemeletes épületet, ahol már a kor követelményeinek megfelelően kezdődhetett az oktatás.  A szónok bizonyára köszönetet mondott az olajipar vezetőinek, akiknek kezdeményezése, anyagi segítsége nélkül nem épülhetett volna fel, s nem lehetett volna a környék művelődési centruma az új iskola.                      

     A régi iskola két tanterme mellett itt hat tanterem és szertár várta a tanulókat, és kényelmes nevelői szoba fogadta a pedagógusokat. Ezzel az intézmény két helyen (falu = alsó iskola és lakótelep = felső iskola) működött.

      Az általános iskola igazgatója Szabó János (1950-1956) maradt, aki már 1950-től állt a mindezideig kéttantermes iskola élén, amelyben összevontan – (1-3, 2-4, 5-6, 7-8), délelőtti és délutáni váltással – folyt az oktatás. A Kalmár Józsefné tanító, Szabó Jánosné tanító és Vizsy Józsefné tanító által alkotott nevelőtestületi kar az új iskola megépítésével Bordán Gábor orosz szakos, Dittmayer Klára biológia-földrajz szakos, Horváth Éva magyar szakos, Szalai Nándor történelem-ének szakos tanárokkal, valamint Csillag Zoltán és Szalai Nándorné tanítóval bővült ki.

      Szabó János igazgató nem maradhatott sokáig az iskola élén, mert az 1956-os forradalmi eseményekben való aktív részvétele miatt el kellett mennie Gellénházáról. Az igazgató könnyes szemmel hagyta el a falut, tanítványait, a megszeretett embereket. Győrben telepedett le.

A kibontakozás: az első évtized

     Utóda Farkas Béla lett, aki egy évtizeden át (1957-1967), nyugdíjba vonulásáig vezette az iskolát. Vele együtt a hegedűszó is otthonra lelt. Béla bácsi, az egykori kántortanító, jó ismerője és megszólaltatója volt a hegedűnek. Rövid idő alatt zenekart szervezett. Próbáin a tanulók szívesen vettek részt. Szerepléseikkel az iskolai, a községi és az üzemi ünnepélyeket színesítették, zenei műveltségüket emelték.

    Közben az „olajváros” lakóinak száma tovább nőtt, a tanulói létszám emelkedett, a nevelőtestület bővült. Fiatal nevelők érkeztek 1957-ben: Bálint László biológia-rajz szakos tanár, Monok Anna tanító (férje után: Bálint Lászlóné magyar-történelem szakos tanár), Kerkay Katalin tanító, Kiss Jenőné tanító. Később, 1959-ben Klein Mária tanító (férje után: Jáni Jánosné magyar-történelem szakos tanár) csatlakozott a szinte törzsgárdaként megmaradt csapathoz. Néhány évig Bánki Miklós és felesége, Kanicsár Teréz, valamint Pál Ferencné és Nagy Lajosné (Zsenya) is az iskola tanára volt. Egyidejűleg sokasodott a szakkörök száma, és nőtt az oktató-nevelő munka színvonala. A gyermekek szívesen töltötték délutánjaikat is az iskolában. A zenepróbák mellett a színjátszók és a néptáncosok hangjától visszhangzott az iskola folyosója és (1958-tól) a kultúrház nagyterme.

     Az úttőrőfoglalkozások, vetélkedők és a nyári táborok állandó kísérői voltak a gyerekseregnek, akik akkor még csak – néhány kivétellel – gellénházi lakosok voltak. 

     Az iskola 10. évzáró ünnepélyén (3. kép) 14 nevelő mellett Lidi nénit, a szeretett hivatalsegédet is megörökítette a fényképezőgép.  A képen eddig ismeretlen arcok is feltűnnek, ugyanakkor többen nem láthatók az „alapítók” közül, mert más helyen, más gyermekek vártak rájuk. De visszatérő is akadt: Kalmár Józsefné tanító (később: földrajz szakos tanár és alsótagozatos szakfelügyelő) az ugyancsak olajáról ismert Bázakerettyéről tért vissza 7 év után, és maradt a nevelőtestület törzstagja nyugdíjbavonulásáig. Új tanárként, a földrajz és biológia oktatójaként Horváth Vilmosné került a nevelői karba, és egészen nyugdíjazásáig az iskola nevelője, évekig igazgató helyettese volt. A fiatal Román Andrásné (Hadri Vera) – az iskola megnyitásakor még 6. osztályos diák – matematikára és fizikára tanította egykori diáktársait. Az ugyancsak fiatal Horváth Mária, a nagylengyeli állatorvos lánya oroszt tanított, Karvalits Ferencné és Kemenes Zoltánné tanítóként nevelte a tudásra szomjazó gyermeksereget. A csak rövid ideig itt működő Varga Tiborné az énekórákat tette emlékezetessé, Ferincz Zsuzsanna a napköziben munkálkodott. Pilhoffer Ferenc tanító ugyancsak rövid időt töltött Gellénházán, de Gellén Lászlóné nyugdíjbavonulásáig volt az iskola tanítója.

1967

Ülő sor: Kerkay Katalin, Kalmár Józsefné, Kiss Jenőné, Jáni Jánosné, Farkas Béla, Horváth Vilmosné, Kemenes Zoltánné, Balatoni Ferencné hivatalsegéd.

Álló sor: Vizsy Józsefné, Varga Tiborné, Bálint Lászlóné, Bálint László, Horváth Mária, Román Andrásné, Karvalits Ferencné.

A kiteljesedés

      A nyugdíjba vonuló Farkas Béla helyére addigi helyettese, Bálint László (1967-1974) került. A fiatal, tehetséges és lelkiismeretes tanár nagy akarással folytatta a megkezdett – az igazgató hosszabb betegsége miatt már addig is önállóan irányított – munkát, és igazgatása alatt csakhamar pedagógiai műhellyé, a körzet, a járás vezető iskolájává, továbbképzési központjává lett intézményünk. Bemutató tanítások, munkafüzeti kísérletek, új módszertani eljárások kipróbálása, majd alkalmazása, a tapasztalatok átadása a nevelők mindennapos tevékenysége lett. Az oktatás szaktermi rendszerben folyt.

    Elindult az „egésznapos” oktatási forma.  A járatlan ösvényen először Kalmár Józsefné és Kiss Jenőné vezette az első és másodikos gyermekeket. Másodikként a Rakonczai Róbertné – Gellén Lászlóné páros indult.  A siker nem váratott magára: a szülők megtapasztalták, hogy gyermekeik élete mellett az ő életük is könnyebb lett, és nem is olyan nagy baj, hogy csak hét végén találkoznak otthon az iskolatáskával. A munkához a rendelkezésre álló tantermek kevésnek bizonyultak, az „egésznapos iskola” a kultúrház alagsorában indult. Hamarosan a harmadik osztályban is szívesen fogadták volna az új oktatási formát, de ők már csak a napköziotthont vehették igénybe.

    Bővült a nevelőtestület. Ebben az időszakban került az iskolába a fiatal Rakonczai Róbert biológia-testnevelés szakos tanár és felesége, Rakonczai Róbertné tanítónő, valamint az ugyancsak fiatal Bödőcs Imréné tanítónő. Utóbbiak hűek maradtak az iskolához nyugdíjba vonulásukig éppen úgy, mint a néhány évvel később érkező dr. Pósza Istvánné matematika-rajz szakos tanár, továbbá Kiss Jenő, aki csak a falu polgármesterévé választásakor vált meg az iskolától. Az iskola nevelője volt hosszabb-rövidebb ideig Kádi Gergelyné, Nemes Ferenc, Nemes Ferencné, Simon Ferencné, Spolarics Jenőné tanár, valamint Takács Ferencné, Horváth Lajosné és Magyar Józsefné tanító is. A megindult körzetesítés első hullámában lickóvadamosi felsőtagozatos tanítványaival együtt érkezett Földesi Jenő földrajz-biológia szakos tanár – a körzetesítéséig az önálló lickóvadamosi iskola igazgatója, majd Gellénházán több éven át igazgatóhelyettes –, és felesége, Földesi Jenőné (Ildikó)  magyar-történelem szakos tanár.

Jó volt volt Gellénházán diáknak lenni, és kitüntetés volt a gellénházi iskolában tanítani.

   Nem véletlen, hogy 1974 októberében a megyei művelődési osztály hívta meg az iskola igazgatóját, hogy tapasztalataival segítse Zala oktatási ügyét. Dr. Bálint László – mert időközben pedagógia szakos diplomát és bölcsészdoktori címet szerzett – ma, nyugdíjasként is részt vállal a pedagógusok továbbképzésében, egyetemi oktatóként.

Körzetesítés, nagyobb iskola

     1974 novemberétől Szalai Nándor az iskola igazgatója. Neve nem volt ismeretlen Gellénházán, mert ifjú pedagógusként – feleségével együtt – már bábáskodott az új iskola megszületésénél. Kis kitérő után, a petrikeresztúri iskola éléről került az „olajváros” iskolájának igazgatói székébe. Felesége pedig ismét gellénházi tanító lett.

      Az igazgatóváltás nem törte meg a munkakedvet, a nevelőtestület a megszokott munkatempóban dolgozott. Az elméleti oktatás mellett nagy hangsúlyt kapott a gyakorlati oktatás, amelyhez korszerű műhelyt alakítottak ki először az alsó iskolában, majd a kibővített új épületben. Az alsó iskolában működő tornaterem hasonló úton jutott el mai, a kor szellemének mindenben megfelelő voltáig.

     1976-tól már nevében is körzeti iskolaként működik intézményünk.  A körzetesítés ugyanis több szakaszban történt. Az összevonás – az időpontok felsorolásának igénye nélkül – a következő sorrendben végezték el: Lickóvadamos, Nagylengyel, Petrikeresztúr, Zalatárnok. Utóbbiban az alsó tagozat ma is működik.

     A vidéki tanulók később érkező hullámát már kétemeletesre bővült iskola, benne új tantermek, gyakorlati műhely, kibővített könyvtár és tornaterem fogadta ebédlővel és önellátó konyhával. Udvarán kosár- és kézilabda-pálya várta a gyermekeket. Az oktatás párhuzamos osztályokban, a felkészülés napközis csoportokban folyt.

     A gyermeklétszám gyarapodásával a nevelők száma is nőtt. Tanítványaival együtt érkezett Nagylengyelből dr. Beledi Dezsőné és Horváth Elekné tanító, valamint Fullér Lajosné tanár, Petrikeresztúrból Vizlendvai Lászlóné – a későbbi igazgatóhelyettes –és Varga Tamás tanár.

     Akkor lett az iskola pedagógusa Halász Imréné, Parázs Cecilia, Pungor Zsuzsanna (férje után: Baksáné Pungor Zsuzsanna), Beledi Ildikó és Kiss Rudolfné tanár, valamint Kalmárné Szatmári Erika tanító is. 

 1976

Szalai Nándorné, Kádi Gergelyné, Bödőcs Imréné, Bálint Lászlóné, Kalmár Józsefné,

Jáni Jánosné, Pósza Istvánné

         Az építkezés, a körzetesítés alapos szervezést kívánt Szalai Nándor igazgatótól, aki ezt a munkát befejezve 1979-ben új munkakörbe került.

 Az intézményvezetői teendőket az új igazgató megválasztásáig Vízlendvai Lászlóné látta el megbízott igazgatói minőségben.

A kibővített körzeti iskola

Eggyé kovácsolódva 

     1980 augusztusában fiatal, energikus igazgató érkezett közénk Doba Gyula, biológia-földrajz szakos tanár személyében. Emberséges vezetőként él emlékezetemben: megkövetelte a munkát, önálló munkavégzésre késztetett mindenkit, megértette a fiatalt és hallgatott az idősebb kollégára. Jó volt vele dolgozni.

     Iskolánk újra énektől lett hangos, mert hosszabb időre közénk jött Pungor Antal nyugdíjas szakfelügyelő, akinek a zene, a népdal szeretete volt élete értelme, mindennapi tevékenységének mozgatója. Ismét lett zenekar iskolánkban. Most nem hegedű szólt, mint hajdan, hanem citera hangja vegyült az éterbe.

Öröm volt hallgatni muzsikájukat, és velük dúdolni kincsként átadott éneküket.

    Tóni bácsi által vezetett énekkar a megye legjobb kórusa volt, amelyet oklevelek sokasága és rádiószereplés is bizonyít. A kis létszámú kar tiszta éneke minden hozzáértő zsűri elismerését kivívta. Ma is szeretettel emlékezünk egykori karnagyunkra.

1983

Ülő sor: Bálint Lászlóné, Fullér Lajosné, Doba Gyula, dr.Jáni Jánosné, Kajos Lászlóné.

Első álló sor: Kalmár Józsefné, dr. Pósza Istvánné, Gellén Lászlóné, Bödőcs Imréné (félig takarva), Horváth Vilmosné, Halász Imréné, Kalmárné Szatmári Erika, Parázs Cecilia, Kiss Jenőné,
 dr. Beledi Dezsőné, Rakonczai Róbertné, Vízlendvai Lászlóné, 
Beledi Ildikó, Szegedi Cecilia.

Utolsó sor: Bödőcs Csaba, Varga Erzsébet, Takács Katalin, Pungor Zsuzsanna, Varga Tamás,
 Pungor Antal, Kiss Jenő.

      Ám nemcsak népdalkincsünket ápoltuk.  Ebben az időszakban különösen sokat tettünk a szép magyar beszédért. Éveken át a Kazinczy-verseny résztvevői voltunk. Előfordult, hogy mindhárom „dobogós” helyre göcseji gyerek, a gellénházi iskola tanulója került. Emlékezetesek az orosz nyelvi versenyeken elért kiváló eredmények, az „ifjú technikusok” országos versenyén elért 3. helyezés, az állandóan élen járó vöröskereszteseink munkája, és az ugyancsak sok sikert halmozó csecsemőápolási szakkör tagjainak igyekezete.

      Doba Gyula negyedszázadon át volt az iskola igazgatója. Innen vonult nyugdíjba 2006 januárjában. Működése alatt lett a munkatársa többek között: Bálint Józsefné tanító, Bedő Enikő tanár, Bödörné Szalay Csilla tanító, Csanda Katalin tanító, Cseman István tanár, Cseman Istvánné tanár, Driszkó Beáta tanár, Fitos Józsefné tanító, Horváthné Máté Éva tanító, Horváthné Stángli Andrea tanár, Illés Csaba tanár, Jakabné Somogyi Éva tanító, Kajos Lászlóné tanár, Kajos Roland tanár, Kiss Sándorné tanár, Kulcsárné Csejtei Marianna tanító, Kustán Gyuláné tanító, Kustánné Forgács Mária tanító, Lévai Ferencné tanító, Nótárné Somogyi Veronika tanító, Óváriné Kalamár Judit tanító, Pintér Krisztina tanár, Rákos László tanár, Sipos László tanár, Soós Renáta tanár, Szabó Csabáné tanító, Szegedi Cecilia tanár, Tanainé Farkas Zsuzsanna tanár, Taublné Fitos Magdolna tanító, Takácsné Perlaki Ottilia tanító, Varga Erzsébet tanár, Vörösné Porgányi Mária tanár. Néhányan hosszabb-rövidebb idő után eltávoztak, mások ma is az iskola nevelői.

Névadónk

     Régi, bölcs igazmondás: „Beatus populus qui scit jubilationem”. Boldogok, akik ünnepelni tudnak, és példaképet választhatnak, mert van, akit ünnepeljenek. Az ünnepélyes forma által méltó módon tudják megbecsülni a múltat, örökségüket, a jövő zálogát. Ezek a gondolatok vezették nevelőtestületünket is, amikor iskolánknak névadót, példaképet választott. Olyan személyiséget kerestünk, akinek tevékenysége kapcsolódik lakhelyünkhöz, közel áll a tanulókhoz, tudományos tevékenysége és emberi magatartása ismert, s mindenben a környék ifjúságának példaképe lehet.  

     Így jutottunk el dr. Papp Simonhoz (1886–1970), a nemzetközileg ismert, kiváló geológushoz, akadémikushoz, a MAORT egykori vezérigazgatójához, akit a koholt MAORT-szabotázs-perben 1948-ban halálra ítéltek, majd ítéletét életfogytiglanra változtatták. A börtönből 1955-ben szabadult. Az ott végzett munkájával részese volt a nagylengyeli olajkincs megtalálásának. 1987-ben rehabilitálták, hamvait 1991-ben a Magyar Olajipari Múzeum (Zalaegerszeg) szoborparkjában helyezték végső nyugalomba.

     Őt választottuk. Tanulóink osztályfőnöki órákon ismerkedtek életével, majd az Olajipari Múzeumban követhették szakmai munkásságát. Az évenként ismétlődő Papp Simon napok, túrák, vetélkedők feladata, hogy a tudós emlékét ébren tartsák, tettekre késztessenek, mint ahogy ő is „tapasztalatait átadta, és folytonos tanulásra ösztönözte társait”.

     Ez az az út, amelyet végigjárva tanulóink megláthatják, vagy inkább a lelkük mélyén megérezhetik, hogy a tiszteletadás mindenkor a legtisztább örömök egyike, a hűség pedig a legnemesebb erény.  

     Dr. Papp Simon mellszobra az iskola bejáratánál fogad bennünket. Büszkén tekintünk rá. A névadó és a szobor avatásának ünnepélyén (1993) méltán hangzott fel tanulóink ajkán az Örömóda.

Zárszó helyett

      Csodálatos ez a körforgás. Az iskolapadokban azonos korú gyermekek szívják magukba az ismeretlen tudományt. Évről-évre cserélődik körük. Időnként változik a tanári kar is. Van, aki máshol ver gyökeret. Az idősek nyugdíjba mennek, ifjak veszik át a semmivel fel nem cserélhető hívatás gyakorlását. Újra és újaktól hallatszik a citeraszó, a mindig fiatal gyermekkar énekét gitár hangja kíséri. A tanári karnak új „karnagya” van. Immár második éve a fiatal Horváth László az iskola igazgatója, helyettese Tanainé Farkas Zsuzsa.

     Ötven év után jobbat nem kívánhatok: bocsásson útjára legalább annyi diákot az elkövetkező fél évszázadban is ez az iskola, mint amennyit eddig. És még sokáig, nagyon sokáig hallatsszon falai közt a gyermekkacaj és a muzsika hangja .

Tovább, tovább …

        

(1983)

Gellénháza, 2007. május 5.

A 2007-ben megjelent "Az 50 éves Dr. Papp Simon Általános Iskola Jubileumi évkönyve" kiadvány "ISKOLA A GÖCSEJI DOMBOK KÖZÖTT" című (iskolatörténet) írás - a szerző (Dr. Jáni Jánosné) és a jelenlegi iskola igazgatója (Horváth László) által is jóváhagyott - korrigált változata.

(2015. június 6. - BenMar)


Kapi Zoltán hozzászólása a fenti bejegyzéshez (2015.06.14.):

Kedves Marika,
nem találok szavakat...
Te azonban remekül megtaláltad, még helyenként rímekbe is faragtad.
Nagy örömmel és élvezettel olvastuk az iskolatörténeti összeállításodat, s nézegettük a régi képeket (ezeken jobban érzékelhető, hogy Csilla: "Anyja lánya").
Tiszta szívből örülünk és gratulálunk ehhez a csodálatos életműhöz és kívánunk áldott, de aktív pihenőidőt a továbbiakra is.
Ez az emelkedett irodalmi fogalmazás, szókincs, érdekes fordulatok és lényegre törő tömörség, visszaköszön János Bátyám munkáiban is. Nyilvánvaló a kölcsönhatás és nagyszerű Párt alkottok, Ti ketten - egymást inspirálva.
Adja Isten, hogy még soká tartson közös "repüléstek" - amint azt Váci Mihály megfogalmazza a következő versében, és jussatok el a teljességre, amire Weöres Sándor is biztat:

Váci Mihály: Két szárny
Még alig emelkedő gondolatnak vagyunk mi egy-egy szárnya.
Lehullna ez az égre szálló madár, ha a két szárny elválna.
Két szárny vagyunk, de fenn a fellegekben nem szállhatunk, csak mind a ketten
Szívverésnyire pontos egy ütemben. Szállj hát velem egy rezdülésű szárnycsapással.
Hullongó tollak voltunk egyedül, - szárnyak lettünk egymással.

Weöres Sándor: A teljesség felé c. kötetében írja
Tíz lépcső
Szórd szét kincseid - a gazdagság legyél te magad.
Nyűdd szét díszeid - a szépség legyél te magad.
Feledd el mulatságaid - a vígság legyél te magad.
Égesd el könyveid - a bölcsesség legyél te magad.
Pazarold el izmaid - az erő legyél te magad.
Oltsd ki lángjaid - a szerelem legyél te magad.
Űzd el szánalmaid - a jóság legyél te magad.
Dúld fel hiedelmeid - a hit legyél te magad.
Törd át gátjaid - a világ legyél te magad.
Vedd egybe életed-halálod - a teljesség legyél te magad.

A két ev. költő idézése után, egy ide kívánkozó igével – esketési igénkkel - fejezem be.

Baráti öleléssel: Zoli

Ef. 3,17-19 "...a Krisztus lakjék a szívetekben a hit által, és a szeretetben meggyökerezve és megalapozva képesek legyetek megérteni minden szenttel együtt: mi az igazi szélesség és hosszúság, mélység és magasság; és megismerjétek Krisztusnak minden ismeretet meghaladó szeretetét, hogy TELJESSÉGRE jussatok, az ISTEN MINDENT ÁTFOGÓ TELJESSÉGÉIG."
(Ámen)