DR. JÁNI JÁNOS EVANGÉLIKUSOK GÖCSEJ PEREMÉN

DR. JÁNI JÁNOS 

EVANGÉLIKUSOK GÖCSEJ PEREMÉN

„Mert boldogságra kevés csak a jelen,

a múlton épül és az emlékezeten”

(Tompa Mihály)

Zala egyik gyöngyszeme
 

Pusztaszentlászló a dimbes-dombos Zala festőien szép vidékének egyik gyöngyszeme. Göcsej peremén, Nagykanizsa és Zalaegerszeg között, domboktól övezett völgyben fekszik. Hegynek nevezett dombjain gondosan művelt szőlőültetvények és gazdagon termő gyümölcsösök terülnek el. Határában – természeti ritkaságként, egymás közelében – két patak ered. A Felső-Válicka északi irányba veszi útját és méltóságteljesen haladva Zalaegerszegen, a Zala folyónak adja át vizét. Alsó-Válicka a déli irányt választva, kissé fickándozva jut el a Cserta patakba Pákánál. Egyik völgyét halastó nemesíti. A földjének mélye a múlt század közepén kőolajával tette ismertté, napjainkban termálvízével teszi vonzóvá a takaros falut, amelynek közepén egy kis evangélikus sziget található. Épületei közül kettőnek a falán szép köszönésünk olvasható. Szavai üdvözölnek és hírt adnak arról, hogy az itt élőknek erős vára az Isten.

Pusztaszentlászlói táj

Evangélikus gyökerek

 

A reformáció korai szakaszában már létező, majd a századok viharaiban eltűnt zalai gyülekezetek között nem találkozunk „Szentlászló” nevével, pedig a szomszédos falvakban (Söjtör, Hahót) évtizedeken át evangélikus prédikátorok hirdették az igét.  A mai evangélikusok őseinek többsége – nagy valószínűség szerint – a Vend-vidék magyarlakta helységeiből került a törökdúlás következtében pusztává vált Szentlászló területére 1750 körül. Vallásukat kezdetben az otthonaikban gyakorolták, mert hitük nyilvános megvallására  csak a legközelebbi (60 km-re lévő) artikuláris helyen, Nemesdömölkön (ma: Celldömölk) volt lehetőségük. 

Helyzetük II. József Türelmi Rendelete (1781) után változott, de még mindig számtalan korlát akadályozta működésüket. Egy 1786-ban megjelent rendelet szerint szervezett gyülekezetek lelkészei istentisztelet tartására és temetési szertartások végzésére csak azokra a helyekre mehettek, ahol a hívek egy szervezett gyülekezethez „affiliáltatták” magukat. Ezért csatlakozott Pusztaszentlászló 1788-ban az 1783-ban alakult Zalaistvándhoz. Két évvel később már szervezettségre utaló gyülekezete volt Pusztaszentlászlónak is. Ezt bizonyítja a gyülekezet 1790-es évszámmal ránk maradt bélyegzője.  Ekkor 167 evangélikus és 120 római katolikus élt a faluban, de hozzá tartoztak a korábban ugyancsak Zalaistvándhoz csatlakozott Bollahida (Barlahida), és Kerecseny, valamint a szomszédos Oroklán, Pusztaederics és Tófej evangélikusai is.

 

A már magát is szervezettnek és elég erősnek tartó gyülekezett 27 jobbágy és 5 zsellér tagja 1790-ben könyörgő levéllel fordult a „Tekintetes Nemes Vármegyéhez”, hogy oskola és imádságos ház építésére helyet adjon, de kérelmüket elutasították. Hasonló sorsra jutott a második, majd a harmadik levél is 1792 boldogasszony havában.

„Puszta Sz. Lászlói Augustana valláson levők Sem Számukra, Sem tehetségükre nézve Mesternek eltartására elegendők nem lévén, de egyébb eránt is Mester Háznak épéttésére elégséges gyöpös hely nem találtatván, ebbéli kérésüktől most tellyességgel elmozdéttattnak.” 

A hívek azonban nem álltak el tervüktől, és nyomban gyűjtésbe kezdtek, majd – az alsó faluvégén lévő csapásút melletti sarkon – felépítették az óhajtott „épületet” fából összeácsolt boronaház formájában. Az adakozásból a katolikusok is kivették részüket. A szervezést végző buzgó iskolamester neve nem maradt fenn.  Első ismert tanítójuk (1797-től) Szombati András, első lelkész-tanítójuk Tsengető Mihály (1804-1814) volt. A gyülekezet jogi önállóságát 1804-ben nyerte el. Anyakönyveit 1805-től vezetik.

   

Templom a domboldalon

Az evangélikus templom dombra épült, s mintha délceg ifjú lenne, már messziről magára vonja a figyelmet, pedig már kétszáz éves. Halottaikat is erre a dombra temetik, csak 1,5 kilométerrel délebbre, oda, ahol a török időkben elpusztult falu, egy kolostor maradványai és több feltárt sír utal arra, hogy valaha lakott terület volt. 

A templom építése Benkő Sámuel (1814-1820) nevéhez és szolgálati idejéhez kötődik. Alapkövét 1815. március 16-án vetették meg. A templom hagymakupolás tornya 1817 májusában készült el, mert akkor még protestáns templom égbe nyúló toronnyal nem épülhetett. Első oltára (egy szószékoltár) 1823-ban, Malatidesz József (1821-1828) működése alatt került a templomba. Az őt követő Farkas János (1828-1841) szolgálatából a lelki építkezés emelhető ki. Működésének is köszönhető, hogy Bollahida (Barlahida) fiókgyülekezetté vált, majd hamarosan leánygyülekezeti státusba kerülhetet.

Az építkezés nagy áldozatkészségről tanúskodik. Felépítéséhez a 40 helyi családon kívül Pusztaederics, a már jól szervezett Bollahida, a még jelentős számú evangélikus családot számláló Kerecseny, Oroklán, Tófej és más szórvány evangélikussága járult hozzá, de az adóság kifizetéséhez így is több év kellett. 


Ökumené a 19. század közepén

Simon József (1841-1879) 38 éven át volt a gyülekezet lelkésze és – elődeihez hasonlóan – tanítója is az evangélikus iskolába járó evangélikus és más vallású gyerekeknek. A felekezetek jó kapcsolatban álltak egymással. A lelkész keresztkomája volt a katolikus Oeszterhauber Tarányi Józsefnek és feleségének, Deák Klárának.

A keresztelési anyakönyv 1842/10. sorszám alatti bejegyzése Simon József lelkész úr és felesége, nemes Kákói Horváth Eszter asszony József Kálmán nevű gyermekének adatait tartalmazza. Keresztszülőként Kiss István zalaistvándi lelkész és felesége Nagy Katalin, tekintetes Ajkai Sámuel úr, nemes Horváth János orosztonyi ispán úr és hajadon leánya nemes Horváth Etelka, nemes Szalay Zsigmond hajadon lánya, Eszter, tekintetes Oeszterhueber úr és felesége tekintetes Deák Klári asszonyság, Kovács Ádám jobbágy és felesége Varga Erzse, Korcsmáros János jobbágy és felesége Gergály Zsófia neve szerepel.

A bejegyzésben külön figyelmet érdemel a katolikus Oeszterhuber József és Deák Klári (!) neve még akkor is, ha többek előtt ismeretes, hogy az ugyancsak evangélikus Kossuth fiúknak Deák Ferenc – Deák Klára testvére volt a keresztapja. A felsorolt keresztszülők társadalmi helyzete is sokat mondó! Simon lelkész Sándor nevű fiának is keresztszülei voltak Deák Kláráék. 

Az 1842/10. sz. bejegyzés eleje és folytatása (vége)

Az 1850/8. sorszámú bejegyzés

Simon lelkész munkája nyomán mind lelkiekben, mind anyagiakban erősödött a gyülekezet. Akkor épült az első lelkészlakás (1845) a hozzá tartozó gazdasági épületekkel, majd 1860-ban sor került az egyház „fedelének”, templomának felújítására is. 

Ebben az időben Deák Ferenc nyarainak nagy részét testvérénél töltötte. Több anekdota maradt fenn a „Deáksűrű- ként emlegetett árnyas fák alatti sétáiról. Dédapámtól szállt szájról-szájra családunkban, hogy ilyen alkalmakon, ha velük, gyermekekkel találkozott pénzt adott nekik, s lelkükre kötötte, hogy „ezen ne cukorkát, hanem ceruzát és irkát vegyetek!”   

Deák Klára síremléke a pusztaszentlászlói temetőben

Épülő, építkező gyülekezet, hivatásos pedagógus 

Böjtös János 1879-től 1897-ig végezte áldásos tevékenységét mind Pusztaszentlászlón, mind szórványaiban. Szolgálata negyedik évében (1883-ban) leégett a zsúptetős paplak és a tűz martalékává váltak a hozzá tartozó melléképületek is, de még abban az évben cseréptetős változatban újra építették. A templom karzatának tartóoszlopai mellé erősítő oszlopokat falaztak, a karzatot megszélesítették, és a temesvári Dangl mester által készített orgonát 1885-ben már erre szereltették. Ekkor már 60-70 evangélikus család élt az anyagyülekezetben, de Edericsen és Tófejen is megközelítette a 20-at az evangélikus családok száma. Erre is tekintettel tanítólakást és új iskolát alakítottak ki a lelkészlakás északi részében, s a gyermekek oktatását hivatásos tanító végezte.

A temesvári  Dangl mester által készített orgona (1885)

A szentlászlói anyakönyv Payr Sándor egyetemi tanár, egyháztörténész – egykori pusztavámi lelkész – esküvőjének adatait is őrzi. Eskető lelkésze Böjtös János, egyik tanúja Madár Mátyás nagyvelegi lelkész-esperes volt. A szertartást a menyasszony szüleinek felsőrajki kúriájában tartották, amely évenként egyszer – szeretetvendégséggel egybekötött – istentiszteleti helyül is szolgált a távoli szórvány környékén lakó evangélikusoknak.

Horváth Béla (1897-1901) csupán négy évig volt a gyülekezet lelkésze, de az ő szolgálata alatt épült fel az új iskola, amelyben 1899-ben kezdte meg a tanítást a nagy tudású, lelkiismeretes, kellő szigorral oktató Nándor János.

Pusztaszentlászló tanköteles korban lévő gyermekei közel másfél évszázadon át az evangélikus iskolába jártak, mert a faluban csak 1937-ben épített önálló iskolát a katolikus felekezet. Az evangélikus iskola első tanítómesterének és gyülekezetté szervezőjének neve nem maradt fenn.  Első ismert tanítójuk (1797-től) Szombati András volt. Utána – évtizedeken keresztül – lelkészei tanítóként is működtek. Önálló tanítót 1885-től alkalmazott a gyülekezet. Utolsó tanítójuk – Marton Sándor – státusa az államosításig tartott. Jeles tagjaik közül a 35 évig (1899–1934) Pusztaszentlászlón szolgáló Nándor (Novák) János személyéről szól a legtöbb legenda, s az ő nevét őrzi az 1990-es években egykori iskolája helyére épült új – sajnos ma már nem működő – intézmény falára helyezett emléktábla is.

Nándor tanító „elé járó” diákok egy napját Koltai László szavai nyomán adom közre, mert Laci bácsi nemcsak a gyülekezet mindennapi „gondjaival” foglalkozott, hanem a múlt emlékeinek feltárásában és közvetítésében is élen járt. Beszélgetésünk idején már a nyugdíjas éveire szánt kenyerének javát elfogyasztotta, az évtizedek terhe meglátszott rajta, de töretlen hitét, kitűnő észjárásának frissességét bámulatosan őrizte, s ízes nyelvjárással formált szavaival gazdagította a gyülekezet levéltárakban fellelhető múltját, s ezzel kincset érő forrása több nyomtatásban megjelent munkámnak is. Ha élne. 100 betöltött évet mondhatna magának.

Koltai László

A tanító hat osztályt tanított az egy tanteremből álló „mindennapi” elemi iskolában. A tanulók száma esetenként meghaladta a hatvanat is. A tanítás délelőtt 8-tól 12-ig és délután 2-től 4-ig tartott. Közben 12-től 2-ig ebédelni mehettek a gyerekek.  Az 1. és 2. osztályosokkal külön foglalkozott, de a 3. és 4., valamint az 5. és 6. osztályos nebulókat összevontan oktatta. A tanítás énekkel és imával kezdődött, majd az előző napi anyag – negyed órákra szorítva – szigorú „kikérdezésével” folytatódott, úgy, hogy rövid válaszadással minden gyerekre sor kerüljön. Utána az új anyag magyarázata következett. A felsősök anyagából az érdeklődő kicsik sokat tanulhattak. Hittan heti három alkalommal volt, s azon a katolikus gyerekek is részt vehettek, s számukra is elmondta hitük alapelveit. A számtant és a mértant külön tanította, így egyik korosztály ötödik, a másik 6. osztályban ismerte meg a két fontos tantárgyat. A földrajzot táblára rajzolva is magyarázta. Harmadik osztályosok már ismerték Zala megye nagy részét. A történelmet a kor szellemének megfelelő hazafias szellemben tanította. Olvasókönyv, palatábla és palavessző volt a legnélkülözhetetlenebb taneszköz, de elég volt ahhoz, hogy a Nándor János tanító – egyébként középiskolai tanár volt a képesítése – „keze alól kikerült gyermekek” megállják helyüket a változó világban. Az általa vezetett 3 éves „ismétlő elemi népiskola” is a serdülő gyermeksereg hasznát szolgálta.

Szabó Lajos közel 15 évig (1901-1915) végezte a Szentlászlón és a hozzá tartozó hatalmas szórványterületen élő evangélikus gondozását, akiknek száma a század első esztendeiben meghaladta a hétszázat. Működése alatt – 1904-ben – a gyülekezet felújította a templombelsőt és két új harangot vásárolt, majd 1913-ban teljes külső tatarozást és tetőcserét végeztek a templomon. Akkor épült a templom magas tornya és – a nőegylet jóvoltából – toronyórával is gazdagodott. A templomhoz 51 falépcső vezet. Számomra nagy öröm, hogy különböző változatait felmenőim is koptatták.

Pusztaszentlászlói evangélikus templom

Élet-halál harc és ébredés 

Kovács Mihály (1915-1925) szolgálata szomorú évtizedként is említhető, mert Szentlászlóra érkezésének első éveiben tombolt a háború, és a frontokról halotti értesítéseket kézbesített a postás. Otthon vörheny és torokgyík szedte gyermekáldozatait. A templom harangjait hadi célokra vitték, a paplak rossz állapotba került, mert csak egy részét lakta a nőtlen lelkész. 

Schrantz Zoltán (1926-1944) súlyos örökséget vett át elődjétől. A Harangszó 1927. július 3-án kelt „Élet-halál harcot vívó gyülekezetek” címszó alatt megjelent cikkében a következő olvasható Pusztaszentlászlóról:

„Anyagyülekezet kb. 350 lélekszámmal. A hívek túlnyomórészt törpegazdák és napszámosok. A kezükön lévő föld 300 hold. Tanítólakás és iskola szűk, nagyobbítani kellene. Tanítónak gazdasági épületei nincsenek. A lelkészlakás régi, földépülete összeroskadóban, a hozzátartozó gazdasági épületek hasznavehetetlenek. Sürgősen építkezni kellene, s a gyülekezetnek vagyona nincs. Szegénysége miatt nem tudta 2 hiányzó harangját sem pótolni. Az iskolában harmónium nincsen még. Filiája: Barlahida 32 km-re, 200 lélekszámmal…”

Evangélikus parókia (1928)

A gyülekezet és vezetői – a gazdasági válságtól is sújtva – nagy gondok közepette láttak munkához. Ám az Úr ezúttal is csodásan működött, mert Schrantz Zoltán lelkész és Bakó Béla felügyelő (felsőrajki földbirtokos) buzgólkodása és a hívek lelkes egyházszeretete folytán, hihetetlen anyagi erőfeszítéssel 1928 nyarán teljesen új, modern, szép és tágas paplakot építhettek, 1929-ben pedig új harangokat öntethettek a háborúba hurcoltak helyére.

A lelkesedés ezután sem lankadt: már 1934 tavaszán Evangélikus Gyülekezeti (Ifjúsági) Ház építésébe kezdtek. A gyülekezet tagjai maguk építkeztek, téglát ajándékoztak és hordtak. Ők készítették a deszkát, a gerendát és a lécet is, kézi erővel. Ez a ház volt az ifjúság kulturális centruma hosszú éveken keresztül.

Evangélikus Gyülekezeti Ház

Loós János (1944-1969) negyedszázados pusztaszentlászlói szolgálata ellentmondások között telt. A gyülekezettől is több áldozatot követelő, lelki és fizikai megpróbáltatásokkal járó háború után soha nem tapasztalt ébredést éltek át a hívek.  A templom vasárnapról- vasárnapra megtelt. Evangelizációs alkalmakon és bibliaórákon vettek részt a gyülekezet tagjai.  A bekövetkezett társadalmi változások hatására azonban az alkalmak elmaradtak, s a vallásos élet a templom falai közé szorult. Ám a gyülekezet az új körülmények ellenére sem hagyta elveszni ősei hagyatékát. 1963-ban – lelkészük példamutató szervezésével – kívül-belül felújítatta templomát, s közben jelentősen megváltoztatta a templombelsőt. A régi oltárt és a felette lévő szószéket lebontatták, majd helyette keresztet, új oltárt és új szószéket készíttettek a ma is látható formában.

A hősök szobra

Sárkány András Tibor, a költő lelkész (1969-1981) 12 évet töltött a gyülekezetben.  Pusztaszentlászlón kívánt letelepedni – már saját otthont is épített a templom szomszédságában –, de felesége hirtelen halála után nem találta helyét, nyugállományba vonult és Pécsre költözött. Szolgálata alatt – 1974-ben – kívül-belül felújították az 1928-ban épült parókiát és villamosították a templom nagyharangját.

Élete és irodalmi munkássága – egyéb kiadványok mellett – a 2014-ben megjelent Kettős elhivatottsággal című antológiában olvasható.


Anyagyülekezet helyben lakó lelkész nélkül
  
A gyülekezet 90 éve épült parókiáján ma is megakad az emberek szeme éppen úgy, mint az 1934-ben épült, szépen felújított Gyülekezeti Házon, amely a falun áthaladóval élénk egyházi életet sejtet. Ám a társadalmi változások, az urbanizáció, a liberalizmus következményei, a gyermeklétszám aggasztó csökkenése Pusztaszentlászlót sem kerülte el.  Már nincs iskolája, és immár 36 éve nincs helyben lakó lelkésze sem. Baloghné Szemerei Mária (1983-2000) és Szabóné Piri Zsuzsánna (2001-2015) Zalaegerszegről látta el lelkészi szolgálatát, és Zsugyel-Klenovics Katain – a gyülekezet 15. „parókus” lelkésze is a 20 km-re lévő megyeszékhelyről gondozza a rábízottakat.

Pusztaszentlászló címere a Luther-rózsával

 

Az itt élő kicsi nyáj ragaszkodik ősei hitéhez, és mindent megtesz fennmaradásáért. Májusban templomának 200 éves évfordulóját ünnepelte.

 Adja Isten, hogy a dombra vezető 51 lépcsőt megjárva sokan, sokáig jussanak el házába, lássák meg csodáit és hálaadással mondják: „Mindeddig megsegített bennünket az Úr!


Rövidített változata az EVANGÉLIKUS ÉLET 2017. augusztus 27-i számában olvasható!