2015. május 2., szombat

„Anyám, anyám, szegény anyám…” Anyák napján Sántha Károllyal (2015. május 03.)


Sántha Károllyal (1840-1928) is – az általam sokat emlegetett, szintén nagy kedvenc evangélikus lelkész-költő: Kutas Kálmánnal egyetemben – Dr. Jáni János (János bácsi) nagy gonddal (minden elfogultság nélkül hozzátenném, kiválóan) szerkesztett „Kettős elhivatottsággal” című könyvében találkoztam először.
 
Az imént említett evangélikus lelkészek irodalmi munkáinak válogatásából kiemelném -  így Anyák napja küszöbén, azt gondolom, éppen aktuális - Sántha Károly kevesek által ismert, remekbe szabott versét, az „Anyám, anyám, szegény anyám” című művet. Amely versnek utolsó versszaka -többek mellett - olvasható az általam is nagyra becsült János bácsi által írt, 2015. május 03-án megjelenő „Evangélikus Élet” országos evangélikus hetilap soron következő számában.

A „Sántha Károly emlékezete” címet viselő - a János bácsira jellemző megszokott gondossággal és színvonalon megírt – cikket, mint ahogy Sántha Károlyt, az evangélikus lelkészt, a költőt, az EMBERT is tisztelettel, és szeretettel ajánlom minden kedves (nem csupán evangélikus) érdeklődő számára:

Evangélikus Élet / 2015. május 3.



„Sántha Károly emlékezete
Költészete meríthető forrás, személye példakép”

„… a sárszentlőrinci gyülekezet presbitériuma 2015-öt – hajdani lelkésze iránti tisztelete jeléül – Sántha Károly-emlékévnek nyilvánította.”

„Négy verset emelek ki – egy-egy versszakának idézésével – a család témakörből. Elgondolkoztatnak a bölcső előtt, a nagyanya, anya, serdülő és gyermeklány együttlétekor, de anyák napján is. Sokat elmondanak abból, amire a család hivatott.”
Reng a bölcső, halkan lendül,
Zeng az ének, lágyan zendül;
Gyönyörűség vagy nekem –
Szunnyadj drága gyermekem!

/ Sántha Károly: Bölcsődal – részlet/

Anyám, anyám én jó anyám,
Ki meg nem törsz bú-gond miatt:
Dicső éltednek alkonyán
Kezet csókolni jött fiad.
Ki karjait áldásra tárja,
Még ott is a sír éjjelén:
Áldásom a legjobb anyára,
Áldásom az ő szent nevén!

/ Sántha Károly: Anyám, anyám, szegény anyám – részlet/

Óh szép a nő s tisztelt, ezüst hajával,
Gyermekeit ki hűn nevelte fel;
Sarum leoldom, úgy kulcsollak által,
Emelj magadhoz, óh áldott kebel!
Óh kedvesim ti, életem nyarán:
Lánykáim, nőm, s te, édes jó anyám!

/ Sántha Károly: A nő – részlet/

Mikor a kezeddel
Nekem adtad szíved, -
Mikor enyém lettél,
S én sírig a tied,
Mikor ajkamon
Első csókod égett –
Most is úgy szeretlek téged!

/ Sántha Károly: Most is úgy szeretlek téged – részlet/

„Az említett négy vers, mind nyelvezetében, mind szeretetet és tiszteletet sugárzó tartalmában példaértékű, ahogy költőjük személye is.”

Dr. Jáni János


És végül, de nem utolsó sorban álljon itt - tiszteletem jeléül az anyáknak és Sántha Károlynak! -  az „Anyám, anyám szegény anyám” című vers /forrás: Dr. Jáni János - Kettős Elhivatottsággal/:


Sántha Károly: Anyám, anyám, szegény anyám

Anyám, anyám, szegény anyám,
Ki meghajolsz bú-gond miatt:
Hunyó napodnak alkonyán
Kezet csókolni jött fiad,
Agg törzsnek én lehajló ága,
Virágba vonnám koronád,
De koronád a jobb világba
Vár fonnyadatlanul reád.

E földön itt nem nyílt neked,
Egy szál virág se nyílt soha;
Láttad, hogy az üdv integet,
De elkerült, el, mosolya.
Hitednek mécsével derítéd
A lemondásnak éjjelét;
S fohász, ha szállt, s ha hullt veríték,
Oly szép világ tárult eléd!

Óh, szép világ a híveké,
Kik bízva tűrnek – óh, mi szép!
A drága, jobb rész ezeké,
Föld nem övék - övék az ég.
Egy cseppnyi könnyel itt nem ér fel
Tengernyi gyöngynek halmaza;
Ez tőrbe ejt csalóka fénnyel,
Az édes fájón hív haza.

E szebb hazán függ a szemed,
Lelkednek szárnya bontva már:
Megáldod ősi fészkedet,
S készülsz, mint költöző madár,
Kedveseim! Isten hozzátok,
Bevégzém földi utamat;
Bár elmegy a ti ősz anyátok,
Áldása végig itt marad!

Anyám, anyám, én jó anyám,
Ki meg nem törsz bú-gond miatt:
Dicső éltednek alkonyán
Kezet csókolni jött fiad.
Ki karjait áldásra tárja,
Még ott is a sír éjjelén:
Áldásom a legjobb anyára,
Áldásom az ő szent nevén!

(Buzgóság könyve 1888)

Üdv! BenMar